
Kedves Anyák és Apák!
Személyesen érintett voltam a 2008-as felvételi eljárásban, hiszen nagylányom akkor érettségizett. Tudom, hogy a legtöbben most gondterhelten olvassák ezeket a sorokat, mert feltehetőleg fiúkat, vagy lányukat nem vették fel a kiválasztott szakra.
A legjobbat szeretnénk kihozni a gyermekünkből, de valljuk be ez olykor nagyon nehéz feladat. Szerencsés az a szülő, akinek nincsenek ilyesféle napi harcai a tanév közben: "Megtanultad?Készen vagy a leckékkel? Voltál matekon?" Ez még csak a kezdet a szülők El Camino-ján, s a pályaválasztás idején csak megsokszorozódnak aggodalmaink.
Hogyan irányítsuk utódainkat, hogyan tudjuk eldönteni, mi volna a képességeinek és érdeklődésének legmegfelelőbb foglalkozás, merre is indítsuk, hogy ezt elérje. Ezt még nehezebb eldöntenünk. Gordon írja: a szülőket mindenki szidja, de senki sem képezi! Azért mégis találhatunk megfelelő kapaszkodókat: ezen az oldalon összgyűjtünk kollégáimmal mindent, ami csak segítség lehet: pályaválasztási tanácsadókat, képesség és érdeklődés felmérésére alkalmas egyszerű teszteket, hogy könnyítsük egy kicsit az Önök dolgát.
Mindenképpen vegyék figyelembe a továbbtanulási döntésnél, hogy gyermekük képességei és érdeklődése milyen, csak olyan szakot, vagy OKJ szakmát válasszanak, (engedjenek választani), ami ezeknek megfelel! Olyan sokszor hallottam már az ismerőseink és az olvasóink között, hogy éveket és százezreket szántak egy képzésre, amit "nyögvenyelősen" elvégzett az egyébként jó képességű gyerek, de egészen mást választott később, s csak elfecsérelt idő és pénz volt az előző szak / szakma.
Hagyjuk, hogy megtalálja a boldogságát! Csíkszentmihályi Mihály a Flow című könyvében leírja a munkába feledkezésnek azt a csodálatos állapotát, amelyet ő flow-nak nevez, s amit a legboldogabb pillanatainknak tart. Persze őrült nehéz volt azt mondanom a lányomnak, hogy támogatom abban, hogy fodrász képzésre menjen a vizuális kommunikáció szak helyett! Láttam viszont, hogy a szoftverek tanulása - melyek használata egy mai grafikus számára elengedhetetlen - nehezen megy neki, s így sokkal nagyobb esélyt látok arra, hogy ismert mesterfodrász legyen, mint elismert grafikus.
Valamiben kiválónak lenni, úgy gondolom, az az igazi esély! Hiába gyűrtük volna át a lányomat a főiskolán, középszerű grafikuskénk elhelyezkedni sem lehet, nemhogy sikeresnek lenni, és megkeresni a megélhetéshez szükséges pénzt. Reménykedem benne persze, hogy egyszercsak "megjön az esze" és mégiscsak tovább tanul, de nem fogom erőltetni. Az a legfontosabb, hogy örömmel tanuljon, örömmel dolgozzon. Magamról tudom, mennyire nem számít sem éjjel, sem nappal, amikor a MOT prtálok fejlesztéséről van szó, s ezzel szemben milyen nehéz volt pályakezdőként egy adóhivatalban dolgoznom, ami pedig igencsak perspektívikusnak látszott.
Amikor a gyermeke egészen mást szeretne, mint ami Ön szerint a legjobb volna neki. Kérem, győződjön meg róla, hogy a gyermekének érdekei (képességei és elsősorban az érdeklődése) szerint választanak! Nyugtassa meg saját magát azzal, hogy a legjobb szakot, szakmát fogják választani, ha az érdeklődésének a képességeinek megfelelően választanak! Bárcsak segíthetnénk, hogy jó szívvel viselje az elengedést, ha kiderül, hogy az Ön elképzelése nagyon más, mint gyermekének vágyai! Bízzon benne! Higgyje el nagyon nagy az esélye, hogy jól fog tanulni, s később örömmel, s ezáltal sikeresen fog dolgozni, ha mga választhat. Persze csak akkor, ha láthatóan komoly érdeklődést mutat az iránt a pálya iránt, s a képességei is alátámasztják ezt a választást.
Fogalma sincs a gyereknek, hogy mit akar. Ez sokkal nehezebb eset. Éppen a minap hallottam egy fiúról, aki érettségi után pontosan tudta, hogy nem elég érett a főiskolai tanulmányokhoz. A szülei egy magánfőiskolát választottak, s valóban fel is vették oda, de annyira nem tudta felvenni a ritmust, hogy + 2 évbe került pénzben és időben, mire elvégezte. Persze nem akarja tanult foglalkozását gyakorolni. Ő egy OKJ-s szakmai képzést akart választani, amit valószínűleg könnyen el is végzett volna. Én is felnőttként jártam főiskolára: egészen máshogy, sokkal jobban viseltem még a filozófia szeminárium unalmasabb részeit is, mint a középiskolai kötelező tantárgyakat. Akkorra tudtam ugyanis, amit éretlenül még nem: sok kis kerülőutat is meg kell tennünk a céljaink elérése érdekében.
Vannak képzések, melyekkel később sokféle irányba léphet tovább
a fiatal. Praktikus lehet ezek közül választani, pl közgazdász, jogász szakra menni, de nem minden általánosan használhatónak tűnő szak jelent a diploma megszerzése után jó lehetőséget az álláspiacon. Talán Ön is hallotta mennyire népszerű szakok lettek a kommunikáció, vagy a művelődésszervező (utóbbi most az andragógián belül választható szakirány). Sokan választották annak reményében, hogy egy diploma, az diploma, magasabb fizetés, kényelmesebb állás "jár" érte, és sokakkal beszéltem, akik sehol sem tudnak elhelyezkedni vele, s egy OKJ szerinti szakma tanulásába fogtak, hogy végre állást találjanak.
Nem gondolom egyértelműen hasznosnak,
azt az álláspontot, hogy a felsőoktatásban eltöltött évek alatt majd kialakul az elképzelése a fiatalnak arról, mit is dolgozna szívesen. Ez csak abban az esetben igaz, ha veszi a fárdtságot és bulizás helyett gyakornoki munkát választ, diákmunkát vállal és tényleg tapasztalatot szerez egy-egy területen. A rossz tapasztalat ebben az esetben éppenolyan hasznos, mint a pozitív élmények, mert segít a pályaválasztás eldöntésében. Azt gondolom, hogy nekünk szülőknek is feladatunk, hogy nyári munkák és gyakornoki állások vállalására ösztönözzük gyerekeinket.
Honnan is tudná egy tizen-huszonéves, hogy mit csinál egy munkanapján pl. egy felnőttképzési szervező (andragógia szakot végzett)! Vekerdy Tamás írta le nemrég a pályaválasztás nehézségéről ezt a nem túl megnyugtató gondolatot: a régi időkben a gyerekek legalább a felnőttek beszélgetéseiből megtudhatták mit csinál egy pék, egy vasutas, egy orvos, egy borbély egy jegyző. Sőt, a legtöbbet látták is munka közben. Ma a világ sokkal bonyolultabb, sokkal kevésbé megismerhető a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Ettől lett olyan nehéz eldönteni mit is tanuljanak, milyen munkát válasszanak, hogy örömmel és ezáltal jó teljesítménnyel dolgozhassanak, sikeresek és elégedettek lehessenek.
Ettől olyan nehéz a dolgunk nekünk szülőknek is ezzel kapcsolatban.
Javaslom, hogy böngésszék át együtt a középső hasábban lévő oldalakat,
feltétlenül készítse el a "gyerek" a munka-érdeklődés és a képességeim c. felméréseket, hogy a lehető legjobban döntsenek.
Sok türelmet és kitartást kívánok Önnek, hogy gyermekét hozzásegítse a számára legjobb választáshoz!
Szenes Nicolette
anya és
ügyvezető
MOT Képzésajánló Portálcsoport
Mindenképpen kerülje el, hogy olyan képzést válasszanak, amiről aztán kiderül, hogy elfecsérelt idő és kidobott pénz!
Kérje pályaváasztási tanácsadó segítségét, többnyire ingyenes szolgáltatás!
Tesztek az érdeklődés és képességek felméréséhez:
Érettségizetteknek 2 tesztet ajánlok: a munka-érdeklődés kérdőívet és a felnőtteknek szóló képességeim kérdőív felnőttekenk szóló változatát.
A Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szakemberei
budapestieknek segítenek a pályaválasztásban.
Minden, ami csak a pályaválasztással kapcsolatban elérhető:
Pályanet
Kedves és szakértő oldal szülőknek, diákoknak, pedagógusoknak
Nebuló Központ, Budapest
Ahol megismerheted a pályákat:
FIT országos hálózat elérhetőségei
Keresett foglalkozások régiónként
Munkanélküliségi adatok
Ki mennyit keres?
A FIZETÉSEM.COM oldalon megtudhatja, ha regisztrál. Tőlük tudom, hogy folyamatosan figyelik a megadott adatokat és kiszűrik az extrém számokat, így biztosan reális képet kaphat a fizetésekről.
Nyelvvizsga, nyelvtanulás
Akár diplomás lesz belőle, akár egy jó szakmát tanu, mindenképpen előny a nyelvvizsga.
Milyen nyelvvizsgák vannak? Hol és mikor lehet vizsgázni? Minderre választ kaphat a Nyelvvizsga Akkreditációs Központ honlapján.
rávenni az érintett tizenéveseket, hogy fogadják el a felnőttek segítségét. Mint ahogyan arra sem, hogy keressenek egy tanácsadót, akivel átbeszélhetik a gondolataikat. (És aki segítene nekik eligazodni a szakmák, az iskolák, a lehetőségek összetett világában.) Amennyiben ez a helyzet, kérjük, hogy csak a saját nevükben vegyék fel velünk a kapcsolatot, mert az érintettek tudta nélkül megbeszélt találkozók nagy része nem sikeres! Mivel a tanácsadási folyamat során nagyon fontos a jelentkező együttműködése, erővel nem lehet kényszeríteni a részvételt. El kell érni, hogy az illető (legalább egy kicsit) a sajátjának érezze azt a döntést, hogy igen, ez a tanácsadás kell nekem. Itt jelentkezhet - e-mail cím megadásával - egy egyéni, kötelezettségmentes és ingyenes tájékoztató megbeszélésre. Ekkor - szükség esetén - arra vonatkozóan is kidolgozunk egy tervet, hogy miként lehet megnyerni a gyermek, a fiatal együttműködését. (Erre e-mail-ben is lehetőség van.)