A közoktatást új alapokra kívánják helyezni. Míg korábban egyfajta közgazdasági, piaci szemléletű irányítás működött, az új kormány emberközpontú szemléletet kíván megvalósítani. Az államtitkár elmondta, az új nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozása is megkezdődik, mert a közoktatás mostani tartalmi szabályozatlanságát elfogadhatatlannak tartják. Hozzátette, a kompetenciák meghatározása fontos, de az tarthatatlan, hogy a NAT a minimális ismeretanyagot, a közoktatás kötelező tartalmi alapjait ne rögzítse. Iskolatípusonként eltérő, választható kerettanterveket adnak majd ki, és megtartják a közoktatási rendszer azon vívmányát, hogy az iskolák a tudás átadásához az általuk leginkább helyesnek tartott utat választhassák.
A kétszintű érettségiben is lesz változás - jelezte az államtitkár. Az objektivitás megőrzése mellett olcsóbb, egyszerűbb, átláthatóbb érettségit szeretne. Ugyanaz a tanulási út vezethetne az alap- és az emelt szintű érettségihez, és mint mondta, el tud képzelni olyan megoldást, hogy a vizsgán egy feladatsoron belül legyenek közép- és emelt szintű feladatok, és ott helyben dönthetne a diák arról, melyiket választja. A felsőoktatásba való belépés feltétele azonban az emelt szintű vizsga lesz - szögezte le.
Az MTI interjúja alapján
Igen, ha a normál eljárásban nem vettek fel, illetve akkor még nem adtál be jelentkezési lapot. A pótfelvételi keretében csak egy intézménybe és egy szakra lehet jelentkezni! Amennyiben az intézmény az adott szakot államilag támogatott és költségtérítéses formában is meghirdeti, úgy mindkét támogatási forma feltüntethető a jelentkezési lapon.
Fontos! A jelentkezési lapot a mellékletekkel együtt közvetlenül a felsőoktatási intézménybe kell eljuttatni. Elektronikusan jelentkezni nem lehet.